Hírek

Moszkvai siker - Vox Mirabilis Kamarakórus


Nemzeti ünnepünk előestéjén adott koncertet a Vox Mirabilis Kamarakórus Moszkva legnagyobb
katolikus egyház zenei helyszínén, a Szeplőtelen Fogantatás Katedrálisban. A műsort a "Magyar
Hazánk, te jó anya" kezdetű énekkel kezdték, amelyet óriási tapssal fogadott az orosz közönség - így
egyszerre több százan emlékeztek meg a Magyar Államalapításról, Szent István Királyunkról a
hangverseny kezdetén.


A katedrálisban különleges fénytechnikával a művek hangulatához külön fényvarázst vetítettek, az
érdeklődők a világhálón élő közvetítésben, profi videótechnikával követhették a koncertet. A szervezők
világszínvonalú körülményeket teremtettek az előadáshoz.

Óriási sikere volt Zemlényi Eszter énekművésznek is, akit szinte alig akartak leengedni a színpadról.
A közel ötszáz fős orosz közönség nagy figyelemmel követte az előadást, sokszor vastapssal
köszönték meg az énekelt műveket, egy-egy szóló illetve kórusmű után hangos tetszésnyilvánításban
törtek ki. Egy jelen levő orosz zeneszerző felajánlotta, hogy zeneművet ír a magyar kórusnak.
„Kotta nélkül, különböző felállásokban énekeltünk, ezt is díjazta a hallgatóság, a végén két ráadást
adtunk, az egyik Kodály Zoltán Esti dala, amely után pár másodperces átélt csend után kitörő taps
következett.
Az egyik orosz koncertszervező ezt mondta: „Örülök, hogy lehetőségem volt részt venni a Vox Mirabilis
Kamarakórus hangversenyén! Életemben riktán volt részem ilyen felemelő lelki élményben! A kórus
profizmusa fantasztikus, de a keresztény közösségi imádságos lelkülete mindent felülmúlt!”
Moszkvában úgy a szervezők, mint a közönség szívesen, segítőkészen és szeretettel fogadott minket,
elismerésként pedig visszahívtak, hogy újabb koncertet adjunk.” - mondta Zemlényi Katica
Az egyhetes oroszországi koncertturné alkalmával több katolikus és ortodox templomban is fellépett a
kórus. Kiemelkedő esemény volt, hogy Hilarion Metropolita templomában is énekelhettek. A nagy
tiszteletben álló főpap, íróként, zeneszerzőként és karmesterként is ismert. A hívek sokasága áhítattal
és lélegzetvisszafojtva hallgatta a székesfehérvári kórust, akik többek között, a Hilarion Metropolita
egyik kórusművét is előadták. A főpap a végén magyarul köszönte meg a koncertet és külön fogadta a
kórus karnagyát.
„Hilarion Metropolita rendkívüli egyházi ember – nagy megtiszteltetésben volt részünk, emellett
engedélyt kaptunk, hogy az egyik oratórikus művének magyarországi bemutatójára a Vox Mirabilis
Kamarakórus előadásában kerüljön sor – ez a lehető legnagyobb elismerés!” – mondta a kórus
karnagya.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön legfrissebb eseményeinkről, híreinkről.

Kapcsolat

Lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeinken.

  • Telefon: +36/1/225-3713

Kövessen minket!

Kövessen minket a közösségi hálózaton.
Ön itt van: Főoldal Aktuális Hírek Moszkvai siker - Vox Mirabilis Kamarakórus