Beszámoló korábbi programjainkról

30. Hajnal Akar Lenni… (HAL) Kárpát-medencei népdaléneklési verseny
Február 17-18-án a Kolozsvár melletti Válaszúton rendeztük meg a Kallós Zoltán Alapítvánnyal közösen a népszerű verseny elődöntőjét, majd döntőjét.
Az eseményen a helyi, területi, országos versenyek, KÓTA Aranypáva minősítők dobogósai, legjobbjai kapnak lehetőséget a tájegységi, majd a központi elődöntőkben, majd a döntőben a szakmai megmérettetésre. A HAL gálákon szereplő győztesek, díjazottak kiemelkedő követei a magyar népzenének, meghatározók Felszállott a páva versenyeken, a népdal élményszerű átadásában, a fiatalok sikeres megszólításában, a népzeneoktatásban, a hagyományok 21. századi éltetésében. A részletes eredmény ide kattintva érhető el, az I. korcsoport döntőjének felvétele itt, a II. korcsoporté itt tekinthető meg.

Magyar Kórusok (Hó)Napja
A Magyar Kórusok Napját már 1991 óta ünnepli a KÓTA Kodály Zoltán születésnapjához igazodva. Eleinte a Zeneakadémián tartottunk hangversenyt, majd 2017 óta a felhívást kibővítettük, és a kórusok a saját szervezésű eseményeiket nevezhették be a sorozatba, illetve évente egy-egy nagyobb rendezvényre is sor került valamelyik vidéki nagyvárosban. 2020 adventjén, a járvány hatására született meg az online műsorfolyam ötlete, mely forma azóta is töretlenül népszerű.
Az idei online adást, melyre 44 énekkar küldött be hangulatos videókat, élőben december 14-16. között lehetett követni, és továbbra is visszanézhetőek itt, itt, itt és itt.
A tavalyi évhez hasonlóan Kodály Zoltán születésének 141. évfordulóján is csatlakozhattak az eseménysorozathoz a kórusok decemberben tartott hangversenyeikkel, melyeken legalább egy Kodály-mű (vagy egy Kodály által gyűjtött népdalokból álló csokor) is elhangzott. Idén 65 esemény közül válogathattak a koncertélményre vágyók a karácsonyig tartó időszakban, ezeken több mint 100 kórus műsorát hallgathatta meg a közönség. Ezek részleteit ide kattintva lehet böngészni.

Ünnepi Hangverseny a Mátyás-templomban
2023. október 23-án hangversenyt rendezett a KÓTA a budavári Mátyás-templomban nemzeti ünnepünk tiszteletére. Immár három évtizedes hagyományunkhoz híven idén is különböző énekkarokat, valamint a népzene egy képviselőjét kértük fel, hogy vegyenek részt a méltó megemlékezésen. Ebben az évben a Pannonia Sacra Gyermekkar (karnagy: Blazsek Andrea), a Leövey Klára Gimnázium Kórusa (karnagy: Füredyné Gróf Gizella) és az Amadeus Kórus (karnagy: Réger Monika), valamint Buglyó Petra Éva népdalénekes lépett fel. A megjelenteket Dr. Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy, a KÓTA társelnöke köszöntötte. A koncertről – melynek műsora ide kattintva tekinthető meg – Thaler Tamás készített fotókat, melyek ebben a galériában láthatóak.

Karnagyok Országos Találkozója
Szeptember 22-24. között zajlott konferenciánk a hagyományteremtés szándékával, ezúttal a Kecskeméti Katona József Könyvtárban, ahol a kóruséneklés szakemberei és lelkes hívei töltötték a hétvégét az iskolai, ifjúsági és felnőtt énekkarokat érintő legfontosabb kérdéseken együtt gondolkodva. A kezdeményezés célja egy olyan fórum életre hívása volt, amelyen az iskolai, ifjúsági és felnőtt énekkarokat érintő legfontosabb kérdéseket vitathatták meg a résztvevők.

Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánctábor
A népzenei együttesek és előadók számára a 2023. július 30. és augusztus 6. közt Örkényben megrendezett Csutorás Tábor jelentette a nyár fénypontját. A tábor már 1985 óta találkozási pont, ahol hivatásos zenészek, táncosok, népművelők, adatközlők, népművészek és a tanulni vágyók új csoportjai – országhatáron innen és túl – teremtenek évről évre életre szóló élményt. Idén például Győztesek Éneke címmel a 29. Hajnal akar lenni – HAL Kárpát-medencei Népdalverseny győztesei, ARANYPÁVA minősítettjei is felléptek a Csutorás Tehetségprogram részeseiként.

Dalvölgy
A nyár legnagyobb kóruseseménye a veszprémi Dalvölgy volt 2023. június 1-4. között, a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa projekt legnagyobb kórusrendezvénye, melynek előkészítésében szövetségünk szakmai partnerként vett részt, a résztvevők közt pedig számos tagunk is színpadra lépett a változatos műhelybemutatók sorában. Gazdag program várta a több mint 60 kórus 1200 énekesét és karnagyait: szakmai beszélgetések, előadások kiváló szakemberekkel, műhelymunka ősbemutatókkal fűszerezve az ország vezető karnagyai irányításával. A többórás koncertfolyamnak Veszprém legújabb művészeti központja, a Nemzeti Összetartozás Napján az önálló koncerteknek a Balaton-felvidék és a Bakony települései adtak otthont.

„Dallal élni jó!”
Május 12-én rendeztük meg az általános ének-zene tantervű iskolák kórusainak hangversenyét a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Dísztermében, ahol négy iskola kórusa mutatkozhatott be, és a saját műsorok bemutatása után még közös éneklésre is sor került.

Egyetemi Énekkarok Szakmai Találkozója
Ugyanezen a napon, május 12-én zajlott Egerben a már régóta tervezett felsőoktatási kórusnapunk. Itt is négy énekkar volt jelen: a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Énekkara, a vendéglátó Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Kórusa, a Miskolci Egyetem Nőikara és a Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara. A fiatalok itt az egész napot közös műhelymunkával töltötték, mielőtt a fellépésre sor került volna.

XXIX. Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek
Nagy érdeklődés mellett zajlottak le a szakmai programok és a koncertek 2023. április 14-16. között! Idén Sopronban várta a kollégákat a háromnapos rendezvény, melyen az előadások mellett interaktív tanári műhelyen és számos izgalmas bemutató órán is részt vehettek az jelenlévők.

Középiskolai Kórusok Budapesti Központi Éneklő Ifjúság Minősítő Hangversenye
Április 1-jén rendeztük meg ezt a kórustalálkozót a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. A magas színvonalú eseményen 10 kórus vett részt,  közel 500 fiatal énekelt. A  kórusok egymást is meghallgatták, így gyönyörködhettek társaik éneklésében, megismerkedhettek új kórusművekkel. A hangverseny elején és végén, az Éneklő Ifjúság eredeti elgondolását követve, közös éneklés szerepelt, mely felemelő élményt nyújtott mindenki számára.

XIX. Magyar Karvezető Konferencia
Március 25-én került sor idei szakmai napunkra a Zeneakadémia Kupolatermében. Nagy hagyományú eseményünk ez, mely az utóbbi években egyre népszerűbb lett gyakorlatias témái, a résztvevő kollégáknak nyújtott konkrét szakmai tartalom okán. Idei címünk: Ismeretlen ismerősök – Zeneszerzők, kórusművek a XX. század első feléből. A téma legjobb ismerői tartottak hasznos tanácsokban és sok-sok közös éneklésben gazdag előadásokat, melyeket a résztvevő karnagyok, énektanárok a mindennapokban is azonnal használhatnak munkájuk során. A nap végén záró minikoncertet adott a Pataky Nőikar. Az egyes előadások rövid leírásai ide kattintva olvashatóak el képgaléria formájában, az eseményen készült fotók pedig itt találhatóak.