A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA ZeneSzó című folyóirata az amatőr kórus- és népzenei élet szaklapja. A havonta megjelenő újságban a széleskörű célközönségből adódóan egyaránt megjelennek színes eseménybeszámolók, a kórus és népzenei élet területéről származó legfrissebb hírek, érdekességek, vélemények, könyv-és CD ajánlók, valamint a kórus és népzenével foglalkozó, vagy azzal kapcsolatba kerülő szakemberek számára írt tanulmányok, felhívások.
Előfizetés egyszerűen, online: ide kattintva!
Korábbi évfolyamaink itt érhetőek el.
Kéziratokat nem őrzünk meg és küldünk vissza. A szerkesztőség fenntartja az írások szellemét és tartalmát nem érintő rövidítések jogát. A szerkesztőség írásbeli engedélye nélkül a lapban közöltek nem használhatók fel. A lap a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelenik meg.
Kiadja: Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA
Székhely: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6. I. em. 4.
Felelős kiadó: Vadász Ágnes főtitkár
A szerkesztőbizottság elnöke: Dr. Márkusné Dr. Natter-Nád Klára
Tagjai: Kéry Mihály, Kocsis Klára, Ruthner Judith, Vajna Katalin
Főszerkesztő, lapgazda: Vadász Ágnes
A szerkesztőség címe: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6. I. em. 4.
Postacím: 1537 Budapest, Pf. 406, Telefon: 06-1-225-3713, Email: kota@kota.hu
Előállítja: Poremba Nyomda (1162 Budapest, Kistelek utca 6/a.)
ISSN 1215-0436 (Nyomtatott)
ISSN 2732-1711 (Online)
Terjeszti: Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága (1008 Budapest, Orczy tér 1.)
Előfizethető
– személyesen a postai szolgáltatóhelyeken és a kézbesítőnél;
– e-mail-en a hirlapelofizetes@posta.hu címen;
– telefonon: 06-1-767-8262 számon (hétfőtől-péntekig 8-15 óra között);
– faxon: 06-1-303-3440;
– levélben: MP Zrt. Hírlap Elszámoló Központ 1900 Budapest;
– a Szolgáltató honlapján elérhető WEBSHOP-on keresztül.
Korábbi számaink .pdf formában elérhetőek az alábbi linkekre kattintva: