Covid-19 – tájékoztatók és ötlettár pandémia idején

A KÓTA a közelmúlt nemzetközi és hazai tapasztalatai alapján egy átfogó útmutatást készített a magyar kórusok számára, a láthatóan terjedő járvány mostani és következő időszakára javasolt kóruspróba- és hangverseny-előírásokról ill. irányelvekről.

A járvány jelenlegi stádiumában visszavonásig egyáltalán nem javasoljuk a nemhivatásos együttesek számára a próba- és koncerttevékenységet!
Jelen ajánlásaink csupán általános, tájékoztató jellegűek, nem tükröznek végleges állapotot és nem minősülnek jóváhagyásnak a szövetség részéről a kórusénekléshez való visszatérés kérdésében. Nincsenek jó válaszok: a kórusvezetőknek és kórustagoknak egyéni felelős döntést kell hozniuk a hatályos szabályok és útmutatók, kutatások alapján, valamint saját, egyedi helyzetüket mérlegelve, hogy a biztonságos körülmények adottak-e az együttesük munkájához. A dokumentumban foglaltakat megfontolásra ajánljuk az általános iskolai énekórák és kóruspróbák, valamint az alapfokú művészeti iskolai szolfézsórák számára is. Ha mégis az aktív kóruséneklés mellett dönt az együttes, az alábbi ajánlásokat feltétlenül javasoljuk megfontolni a vírus terjedésének lassítására.
● A legfontosabb: aki beteg, vagy tüneteket észlel magán, maradjon otthon!
● A próbák előtt, után és szünetében maszk viselése. Lehetőség szerint éneklés közbeni maszkviselés is, amennyiben ez nem lehetséges, vagy részben nem tolerálható, akkor azt legfeljebb a konkrét éneklés perceiben levéve.
● Minimálisan 1,5-2 méteres biztonsági távolság betartása érkezéskor, távozáskor, szünetekben egyaránt.
● Próba alatt oldalirányban min. 2 méteres biztonsági távolság megtartása, éneklési irányban ennek többszöröse, akár 6 méter is olvasható külföldi ajánlásoknál. Éppen ezért javasoljuk, hogy az énekesek lehetőleg egy sorban üljenek a fenti távolságban, vagy helykihasználás szempontjából a sakktáblaszerű ülés lehet még megoldás.
● A karnagy lehetőleg jóval messzebb álljon a kórustól és maszkban legyen, hiszen ő egyértelműen az éneklés irányában áll! Számos dokumentumban minimum 4-6 métert javasolnak.
● Tartsuk a próbákat minél kisebb csoportokban, csökkentendő a keveredési kockázatot, továbbá a csoportok semmiképpen ne „keresztezzék” egymást!
● Tartsunk minél rövidebb (kb. 15-25 perces) próbaszakaszokat, minél nagyobb alapterületű, minél nagyobb belmagasságú teremben, és utána szellőztessük át a termet (kb. 10 perc)!
● Mindenkinek saját kottája és kottapultja, mappája legyen, azt egymás között ne cserélgessük!
● A székeket és egyéb eszközöket fertőtlenítsük használat előtt és után!
● Rendszeresen mossuk és fertőtlenítsük a kezünket!
● Énekeljünk minél halkabban – minél halkabban énekel az énekes, annál kisebb a kibocsátott levegő mennyisége!
● Óvjuk a kockázati csoportokba tartozó tagokat! Amennyiben lehetséges, az otthon maradókat is vonjuk be valamilyen módon a próbákba (online közvetítés, amelyet otthonról is lehet követni, vagy a próbákon készítsünk felvételeket, amellyel ők is tudnak gyakorolni otthon, stb…)
A legfontosabb, hogy az esetleges fertőződés kockázatát lehetőleg minimálisra szorítsuk. Ennek mérlegelése minden esetben az együttes vezetőjének, illetve az intézmény vezetőjének a feladata és felelőssége.

A fenti ajánlások az alábbi források felhasználásával készültek – ezúton is köszönetet mondunk minden kollégának, akik az összeállításukban részt vettek!

A tavaszi karantén idején készítettünk egy cikksorozatot arról, hogy az ország karnagyai, énektanárai milyen módon igyekeznek alkalmazkodni a körülményekhez. A tartalmas sorozatot továbbra is szeretettel ajánljuk inspirálódásra mindenkinek!
A cikkeket a beharangozóval együtt ide kattintva lehet olvasni:
Együtteseink élete a karantén idején

Angol nyelven számos tartalom elérhető az Európai Kórusszövetség weboldalán is, ahonnan szintén lehet tájékozódni. A legalaposabb, folyamatosan frissülő példatár ide kattintva nyitható meg.

Korábbi állásfoglalásaink a dátumra kattintva olvashatóak el:
2020. június 18.
2020. szeptember 1.
2020. szeptember 9.
2020. szeptember 25.

2020. október 30.